-3-

Ez alapján olyan kép alakult ki bennem Kanadáról, mint az Egyesült Államok és Európa keveréke, mintha kiválogatnák a leghasználhatóbb elemeket.

Valóban. Nem vagyunk kötelesek egyik modellt sem követni. Észak-Amerikában élünk, a kultúránk észak-amerikai. Sok dologban egyetértünk az Egyesült Államokkal: - mivel egy kontinensen osztozunk – a területekkel, környezettel kapcsolatos kérdésekben. Ugyanígy nagyon intenzívek a gazdasági kapcsolataink is. De ami az értékeket illeti a bevándorlóknak köszönhetően Kanada sokkal változatosabb. A lakosság egy századának megfelelő mennyiségű bevándorlót igyekszünk fogadni minden évben (ez kb. 300 000 ember). Rajtunk kívül csak Ausztráliának ennyire aktív (befogadó) a bevándorlási politikája.

A legnagyobb különbség az Európai Unióval összehasonlítva, hogy mi választunk. Aki Kanadában szeretne élni, annak meg kell felelni bizonyos elvárásoknak. Persze van, hogy kivételt teszünk olyan esetekben, mint a családegyesítés, vagy a menekültek. Ettől lesz globálisabb a társadalmunk, amivel szoktunk is büszkélkedni.

A globalizáció kihívásaival szemben elég jól el vagyunk látva. Kanadaiakkal, akik ismerik a világ összes nyelvét, akik képesek minden kultúrában és körülmények között dolgozni. Üzletemberként, politikusként, diplomataként. A kolléganőm családja például szlovén, ő beszél is szlovénül. Sok nagykövetünk született Kanadán kívül. Erre nagyon büszkék vagyunk. Toronto (Kanada legnépesebb városa) lakosainak több, mint a fele nem Kanadában született. A jelenlegi kormányzónk például Haitin született, akinek az első nyelve a kreol volt. Ez az, amit a multikulturalizmus politikájának nevezünk.

Ez is egy meglepő jellegzetesség itt, hogy mindenki hasonló. Ha látunk valakit más bőrszínnel általában diplomata vagy külföldi. Néha megkérdezné az ember, hogy hol vannak a többiek, a „mások”?

Európa szerte kisebb-nagyobb problémát jelent a rasszizmus. Kanadában szinte mindenhonnan származó emberek élnek, ott nincsenek feszültségek?

A probléma nem igazán a rasszizmus, hanem az intolerancia. És az igazi probléma nem az intolerancia, hanem annak a tolerálása. Amikor eltűrjük az intoleráns megnyilvánulásokat, és ilyenek sajnos tényleg vannak Európában. Nagy veszélyt jelenthet, ha nem ismerjük fel, hogy ez az intoleranciával kezdődik, rasszizmussal folytatódik, és úgy végződik, mint amik Európában történtek a XX. Század közepén. Ezért is nyűgözött le az itteni Holocaust Múzeum, ahol nem idő szerint haladunk, hanem a nácizmus szakaszait követve. A „mások”iránti tisztelet hiányával kezdődik, ezután jön a jogoktól való megfosztás, a tulajdonaik elbitorlása, a méltóság elvétele és végül az élet kioltása.

Természetesen Európában az utolsó szakaszokról szerencsére már szó sem lehet, de a veszély az, hogy nem vesszük észre az első szakaszt. Normális, hogy azok, aki megéltek már ehhez hasonlót félnek ettől. A tolerancia jó dolog, csak nem az intoleranciával szemben. Minden országnak megvannak a maga belső vitái, egyes országokban sokkal erősebbek az intoleráns megnyilvánulások.

De az államnak - aki az erő és a jog egyetlen birtokosa - oda kell erre figyelnie. Mi diplomataként csak megfigyelünk, és ha aggasztónak ítéljük a helyzetet diszkréten szólhatunk erről.

A cikk még nem ért véget, olvasson tovább:
1. oldal     » 2. oldal     » 3. oldal     » 4. oldal     » 5. oldal  

Home   *   About Us   *   Contact Us   *   News Archives   *   Site Map